мץ ๓є๓σяเαℓ ♥

Féltelek! Ezt meg kell értened, mert félteni csak azt lehet, akit az ember igazán szeret..

Valami nincsen rendben, valami megváltozott,itt bent..

Ha valaki azt mondja: "Ne aggódj! Az idő minden sebet begyógyít."...
Akkor vágd jól pofán, és mondd neki, hogy: "Várj, mindjárt jobb lesz!".

Kapni kell valakitől egy nagy pofont.. hogy tudjuk, hogy milyen érzés az, amit mi adunk a másiknak..

"Tudjátok, hogy van ez. Néha találkozunk egy csodálatos emberrel. De az csak rövid időre szól. Talán vakáción vagy vonaton vagy akár a buszra váró sorban. És ők egy pillanatra megérintik az életünket, de ez az érintés különleges. Ahelyett, hogy keseregnénk, mert nem lehetünk velük tovább vagy nincs alkalmunk alaposabban megismerni őket, nem jobb-e örülni annak, hogy egyáltalán találkoztunk?"

Mielőtt elitélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat. Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmamat, az örömömet... Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam... S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy, ahogy én tettem. Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, felettem. Akkor mondhatod, hogy ismersz. "

Szeretem azokat az embereket, akik megnevettetnek. Őszintén mondom, mindennél jobban szeretek nevetni. A nevetés nagyon sok betegség gyógyszere, és a nevetésre való hajlam talán a legfontosabb emberi tulajdonság."

Ma sírtam, de nem azért mert hiányoltalak.. hanem azért, mert rájöttem, hogy nélküled is minden rendben

A szeretet nem múlhat el - megmarad. Ezért van az, hogy senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet". Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad.

Ha többféle út kínálkozik számodra, és nem tudod, melyiket válaszd, semmiképp se bízd a döntést a véletlenre, hanem ülj le és várj. Várj még és még. Ne mozdulj, ne szólj, csak hallgasd a szíved. S mikor beszélni kezd hozzád, állj fel, és menj, amerre visz.

Megszakadhat-e a szív, ami már nem dobog?

Az apám sokszor figyelmeztetett, ne vacakoljak álnevekkel, ne nevezzem életnek azt, ami valójában fájdalom.

Születésünk első pillanatától kezdve érzünk. Fájdalmat és örömöt, félelmet és dühöt. Megtanuljuk elrejteni az ijesztő érzéseinket. Eleinte csak mások, később magunk elől is. Sokan úgy éljük le életünket, hogy eltartjuk magunktól legmélyebb érzéseinket, és mindig ott a kétség, mi lenne, ha átengednénk magunkat nekik, kifejeznénk azokat, és megosztanánk a világgal.

Az emberek nem mindig azért sírnak mert gyengék, hanem azért, mert túl sokáig maradtak erősek..

Eljön az idő, amikor mindannyiunknak rá kell jönnünk, hogy mitől félünk. Néhányan attól, hogy "talán sose bocsát meg nekem". Mások attól, "talán megtudja az igazat". Néhányan attól, "el tudna küldeni?". Igen, a világ egy félelmetes hely, és még rettenetesebb, ha egyedül kell szembe néznünk vele.

Nem számít mikor jött, nem fontos, hogy nem volt mellettem a kezdetek kezdetétől. A lényeg, hogy megjelent és azóta nem hagy el. Soha nem hagyott még cserben. Én sem hagyom őt. Nagyon vigyázok rá. Hatalmas kincs az életemben. Meglehet az egész életem..

csak az sebezhető, akinek van szíve

Érdekes dolog a lelki sebeknél, hogy sokkal lassabban gyógyulnak, mint a testiek. (...) Néha úgy tűnik, hogy a fájdalmunk (vagy a félelmünk) időtlen. A lélek emlékezete mélyebb és valóságosabb, mint a testé.