мץ ๓є๓σяเαℓ ♥

'Nevess magadon, és nevess az életen. Ne gúnykacaj vagy önsajnálattól tocsogó nevetés legyen ez, hanem gyógyír, csodaszer, amely enyhíti a fájdalmat, és segít megfelelő távolságból kezelni az adott pillanatban szörnyűnek látszó kudarcokat.'

Nevének csengése elszabadított bennem valamit, ami vadul marcangolta a belsőmet - akkora fájdalom tört rám, hogy elállt tőle a lélegzetem, és magam is meglepődtem irtózatos erejétől.

Attól, hogy nem akarod, a dolgok még megtörténnek. Tudom, hogy nehéz elfogadni egy fájdalmas veszteséget, amiről azt hiszed, a te hibád. Pedig nem te tehetsz róla. Néha olyan nagyon nehéz elengednünk azt, akitől azt várjuk, hogy majd mindig mellettünk lesz. Mégsem a te bűnöd, ha elveszíted azt a valakit. Ez a sors dolga.

A képzeletnek szerintem nincs más célja, mint megnyugvást és menedéket nyújtani az élet máskülönben elviselhetetlen pillanataiban és helyzeteiben.

Sírhatnékom van, ha eszembe jut
A szeles éj, amelyen elaludt
S valahányszor hörögve sír a szél,
Mindig azt gondolom, hogy ő beszél.

adj szót a fájdalomnak.a bánat amely nem beszél,addig szorítja a megterhelt szívet,amíg az megszakad

"Még az ördög is sírhat, ha körbenéz a pokolban, és rájön, hogy egyedül van ott."

Valójában semmi sem él tovább egy szempillantásnál, kivéve, amit megtartunk az emlékezetünkben...

Az emberek azt hiszik, vicces dolog úgy tenni, mintha szörnyek lennének. Én azzal töltöm az életem, hogy úgy teszek, mintha nem lennék az.

"Az élet nem azt a személyt adja meg neked, akit akarsz, hanem azt, akire szükséged van. Akinek segíthetsz, aki megbánt, aki szeret, aki elhagy, hogy olyan emberré válj, akinek lenned kell."

Gyakran változnak az érzéseink. Talán úgy ahogy a fák lépnek át a télbe, ahogy lehullajtják leveleik. Talán így váltam meg én is az érzéseimtől, lassan mintha soha nem is éreztem volna. Talán így váltam én is ilyen üressé belül. Egy csupasz fa. Csupán ennyi maradt belőlem.