мค

เ∂ézєtєк

мץ ๓є๓σяเαℓ ♥

ภαρtáя

2010
<<  >>
jan feb már ápr
máj jún júl aug
sze okt nov dec

szá๓ℓáℓó

2010.12.07. 19:26 єภςsเ

 

Olyan gyönyörű napnak indult! De akkor jött a szél, és megváltoztatott mindent, és nem csak a házakat és kerteket, megváltoztak az emberek is. Míg a vihar tombolt, mindegyikük tanult valamit barátságról, megbocsátásról és megváltásról, és volt, aki a legkeményebb leckét tanulta meg: hogy az élet mindig törékeny, és nagyon gyakran igazságtalan.

 

 

2010.12.07. 19:23 єภςsเ

 

Nem könnyen kötök kapcsolatot a kortársaimmal. Igazság szerint egyáltalán senkivel sem. (...) Néha már arra gondoltam, talán az én szemem nem is ugyanazokat a dolgokat látja, mint a többi emberé. Lehet, hogy az agyam nem úgy működik, mint másoké?

 

http://ankh-su-namun.freeblog.hu/files/l%C3%A1ny.bmp

2010.12.07. 19:22 єภςsเ

Lesznek nagyszerû és rossz pillanataid. Remélem, te tele leszel jóval. Remélem, látsz majd olyanokat, amin ledöbbensz. Remélem, érzel olyat, amit addig még sosem éreztél. Remélem, találkozol emberekkel, akik másként látják a világot. Remélem, olyan életed lesz, amire majd büszke lehetsz. De ha mégsem, remélem, lesz erõd, hogy újra elkezdd.

 

2010.12.07. 19:21 єภςsเ

Gondoltál már arra, hogy lehet csak álmodjuk az életet...?
- Kizárt, hogy ennyi fájdalmat álmodna az ember...

Ahogy lassan felnövünk,megtanuljuk,hogy az az ember is (akitől nem is várjuk) okozhat csalódást. Összetörik majd a szíved, talán több,mint egyszer..és napról-napra nehezebb lesz. Te is összetöröd majd másokét,szóval emlékezz majd, hogy neked milyen érzés volt! Harcolni fogsz a legjobb barátaid ellen..sőt,előfordulhat, hogy beléjük is szeretsz. Az új szerelmed vádolod majd egy régi hibái miatt. Sírsz majd,mert az idő túl gyorsan telik,és elveszítesz valakit,aki közel állt hozzád.Épp ezért készíts túl sok fényképet, nevess túl sokat és szeress úgy,mintha sosem bántottak volna: mert minden 60 másodperc,amit szomorúan töltesz,az egy perc boldogság..amit már sosem kapsz vissza!

 

http://olaszlany.freeblog.hu/files/ima2.jpg

2010.12.07. 19:17 єภςsเ

Tisztán emlékszem minden apró pillanatra, minden emlékre, mozdulatára, mosolyára. Naponta felidézem újra és újra. Mert engem már csak ez éltet. Ez ad erőt, hogy a hiányát elviseljem.

 

2010.12.07. 19:15 єภςsเ

"Sohasem énekeltem neked hideg téli estéken. Nem dúdoltam a füledbe halk, összefüggéstelen dallamokat. Becéző, gyengéd dallamokat. Nem énekeltem előtted, és nem is táncoltam. Féltem, hogy megremegne a hangom, és te nem értenéd meg, amiről a dal szól. Féltem, hogy megremegne a térdem, és te nem látnád meg bennem a tündért. Csak egy fáradt, gyönge embert."

 

2010.12.07. 19:13 єภςsเ

Mosolygott...

Kénytelen volt beismerni, annak is megszakadhat a szíve, aki mosolyog.

[ma+föld+lennék.jpg]

2010.12.07. 19:11 єภςsเ

“Valami van a télben, ami a gyermekkora emlékeztet, közvetlenül és fájdalmasabban, mint más évszakok. A hó kékesszürke színében, a szobák alkonyatában, a kályhák nyers, orrfacsaró illatában, mindebben van valami bizalmas és örökre elveszett. Ez az emlék didergésre késztet.

 

Olyan a gyermekkor emléke télen, mint egy sivár, elhagyott lakás, ahonnan kiköltözött mindenki, akit szerettünk, mint egy lakás, melyből elhordták a bútorokat, s melyet nem lehet többé kifűteni.”

 

2010.12.07. 19:07 єภςsเ

Még mindig örülsz és lelkendezel, mert egy pillanatra kisütött életed fölött a nap, meleg áram járja át idegeidet, mosolyok szállanak feléd, emberi szavak vigasztalnak?... Még mindig nem tudod, hogy holnapra mindez törmelék lesz és kacat, mert az élet pontos mozdulatokkal vissza is veszi mindazt, amit ad, összetöri, amit felépít, eltapossa, amit odalök ajándéknak?
 

2010.12.07. 19:05 єภςsเ

- Szóval - mondta a nő -, eljössz?...
A férfi hallgatott. Kesztyűjét húzogatta, s ezt mondta lesütött szemekkel:
- Hallottam egyszer egy mesét. Természetesen kínai mese volt. Így szólt: egy távoli tartományban élt egy férfi és egy asszony. Nem ismerték egymást. Egy reggel úgy érezték, hangot, üzenetet hallottak, parancsot kaptak: ezért felkeltek nyughelyükről, mint az alvajárók, elindultak egymás felé, elhagyták otthonukat férjüket és feleségüket, elhagytak mindent és mindenkit, hogy találkozzanak végre az élet sötét erdejében, s boldogak és egyek lehessenek. Így vándoroltak, igézetben egymás felé. Pusztaságokon haladtak át, s egy sötét erdőbe értek. Az erdőt patak választotta ketté, s ők a patak két partján közeledtek egymás felé, a parancs értelmében, csukott szemekkel, boldog és néma mosollyal. De a patakon keskeny palló vezetett át, oly keskeny, hogy egyszerre csak egy ember lépdelhetett végig a törékeny deszkán. Ezért megálltak, a patak két partján, szemközt egymással, vágyódva és mosolyogva, s tétováztak, melyik induljon el a másik felé először?... Akkor a nő ezt mondotta, halkan és bensőségesen: "No, jere már!" A férfi felnézett e hangra, szemét dörzsölte, a nőt nézte, az égre nézett, aztán csendesen megfordult, s visszament életébe, családjához, és ott élt tovább, némán és csodálkozással a szívében. Tudniillik a nő idő előtt szólt. És egyáltalán nem szabad szólni. Meg kell várni, amíg a férfi, kérés és felszólítás nélkül, végigmegy a pallón. Ez a kínai mese.
- Igen - mondta a nő, és szeme megtelt könnyekkel. - Szóval, eljössz?...
- Jó lenne - mondta udvariasan a férfi, begombolta kesztyűjét, s kalapját kereste. - Sajnos, délután tárgyalásaim vannak. Ezen a héten egyáltalán kissé sok a dolgom.

2010.12.07. 19:01 єภςsเ

Miért követsz, te mocskos bánat, miért lépsz be előttem a szobába, miért fekszel be előttem az ágyba, ahol az öröm vagy a nyugalom várna nélküled, miért érzem nyomodat minden tárgyon, melyet megérintek, minden poháron, melyből inni akarok, minden szájon, amely fölé hajolok? Nem ápollak bánat, nem melengetlek, nem ünneplem árnyaidat. Ordítva tagadlak, kiabálva követelem az önfeledt és könnyű örömet, nem cifrázlak szép, nemes szavakkal, nem hiszem, hogy te vagy az igazság. Csak azt tudom, hogy vagy. Utállak.

http://3.bp.blogspot.com/_Cvu0oksJZdk/StkblQsq8eI/AAAAAAAAB9g/FUGrmkDbXLU/s320/2009-10-14-Sorrow+-+since+-+you-+left-+me+-+B%C3%A1nat+-+mi%C3%B3ta+itt+hagyott.jpg

2010.12.07. 19:00 єภςsเ

Néha megállok az utcán, zsebembe nyúlok, úgy érzem, elvesztettem valamit. Otthon fiókokat nyitogatok, leveleket olvasok, régi ruhák zsebeit kutatom át. Máskor rajtakapom magam, hogy felhívok telefonon embereket, valamilyen ürüggyel faggatom őket, másról beszélek. Valamit elvesztettem.
Felébredek éjjel három felé, s egyszerre megértem: az álmot vesztettem el! Nem az éjszaka álmát, az alvás melléktermékét, azt a zagyva, édes sületlenséget, amely a nap hulladékaiból és eltemetett vágyaim gőzéből sűrűsödik tüneménnyé. Hanem azt az álomszerű érzést, hogy  a valóság mögött van értelem, melyet nem lehet szavakkal kifejezni. Mi volt ez az álom? Miért fáj úgy, hogy nincs már? Miért kutatok utána? Az ifjúság volt? Nem tudom.
Csak azt tudom, hogy kiraboltak.

2010.12.07. 18:57 єภςsเ


Van egyfajta ember, aki csak a szájával nevet. Olyanok, mint a hűdöttek; mint akik süketek, vagy a szaglásuk nem működik. Tréfálkozol jelenlétükben, az élet valamilyen torz vagy mulatságos helyzetében elmondod véleményed, s megdöbbenéssel kell észlelned, hogy nem érti és nem hallja egészen pontosan azt, ami a kis, alkalmi történetben fonákul mulatságos: nevet, de csak a szájával nevet. Szíve és értelme nem látta át a helyzet mélyen fonák nevetségességét. Udvariasan nevet, fogait vicsorítja. De a szíve soha nem nevet. Ezek a komor vigyorgók tudnak félelmesek lenni. Ne tréfálj velük. Mikor az életre mutatsz, válaszuk annyi, hogy kimutatják agyarukat.

 

2010.12.07. 18:52 єภςsเ

Vajon hogy kell feladni egy érzést? Egyszerűen csak döntsem el, hogy feladom, és eszerint viselkedjek és közben mondjak ellent a szívemnek és sodródjak tőle egyre és egyre távolabb? Akkor talán egy nap elfelejtem igéző barna szemének melegségét, kellemes hangját, édes mosolyát? Vajon eljön az idő, mikor mind eltűnik belőlem és a szívemből a fájdalom? Minden nyom nélkül, mintha soha nem is lett volna semmi.

süti beállítások módosítása