Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket.  Sokszor okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna. Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak. Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam viszontszeretni. Repkedtem a boldogságtól, fogadtam örök hűséget, de volt hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak. Felhívtam valakit csak azért hogy halljam a hangját, néha elég volt egy mosoly ahhoz hogy szerelmes legyek. Sokszor féltem, hogy elveszítek valakit, aki fontos számomra.. és el is vesztettem a végén. De túléltem, és még most is élek. Már nem csak túlélem a hétköznapokat, hanem megélem azokat. Mert az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon..! :)

Olyan sok dolog kavarog most bennem, és nem tudom sírjak vagy nevessek.
Nincs olyan nap mikor ne jutnál eszembe,
mikor nem ejtenék könnyet érted.
Még él bennem a remény, egy szikra
ami talán még újból lángra lobbanhat.

”Az ember nem beszél soha arról, ami fáj, hanem szótlanul elviseli.”

˝ vannak emberek, akiket nem lehet elfelejteni. akik hagynak a lelkünkben
egy fájó lenyomatot. tátongó sebet, aminek a sajgását elnyomhatja ugyan
az élet további folyása: a nevetés, a virágillat, a napfény, a finom
ételek, a kedves emberek, akik körülvesznek. de mélyen, a lélekben az a
seb sosem heged be. sosem. ˝

"A múlt rejt, de a szív nem felejt."

"Néha még előtörnek az emlékek,de nyelek egy nagyot és gyorsan tovább lépek!"

 "Legkisebb gondomat is nagyobbra tartom annál, hogy ki mit mondott, vagy ki mit hallott rólam."

"Egyszer egy okos ember azt mondta nekem, hogy fordítsak hátat a Napnak, és nézzem meg, mit látok magam előtt. Az árnyékom volt az. Azt mondta, hogy ez nem csak egy egyszerű árnyék, hanem a lelkem megjelenése a mi világunkban. A Nap sugarai olyan erősen sütnek, hogy képesek arra is, hogy szemmel láthatóvá tegyék számunkra a saját és mások lelkét. De egyvalamit nagyon fontos, hogy megjegyezz. Mint láthatod, nem csak neked van árnyékod, nem csak az embereknek van lelke, hanem mindennek, ami körülvesz minket. A fáknak, az állatoknak, de még a tárgyaknak is. Ha úgy éled életed, hogy ezt az alapvető igazságot soha nem felejted el, akkor tartalmas és szép életed lesz, és olyan dolgokat fogsz megismerni, amire a legtöbb ember sohasem lesz képes."

„Muris, hogy amikor azt mondják valakire, hogy „félénk”, legtöbbször mosolyognak. Mintha cuki dolog lenne, valami vicces kis szokás, amit az ember idővel kinő, mint a foghíjas mosolyt, amikor kinőnek a maradandó fogai. Ha tudnák, milyen érzés valóban félénknek lenni, nem csupán az első pillanatokban bizonytalankodni, nem mosolyognának. Ha tudnák, milyen érzés, amikor az embernek összerándul a gyomra, izzad a tenyere, vagy képtelen egyetlen értelmes mondatot is kinyögni! Ebben nincs semmi cuki.”

"Hogy miért nem reagálok a csúfolódásokra? Ez egyszerű. Láttam meghalni a szeretteimet, láttam unottan elfordulni a szerelmemet, láttam kárörvendően nevetni a barátaimat... Ezután akadjak ki azon, hogy valaki szénaboglyának titulálja a hajamat? Fájdalmat kellene okoznia, hogy valakinek nem tetszik a táskám? Ugyan már..."

“Minden szem másképp sír,
minden kéz máshogy ír,
minden levél lehullik,
egyszer minden elmúlik.
Minden szív máshogy fáj,
máshogy szól minden száj,
minden élet mást remél,
minden lélek mástól fél.
Minden hegy másképp áll,
minden madár másképp száll,
minden perc eltűnik.
Egyszer, minden megszűnik.”

"Jövőm az álmaimtól függ... nem vesztegetem hát az időt… elmentem aludni!"

“..És mikor rám néznek az emberek, mindig megkérdezik: “Miért
vagy olyan szomorú?” Honnan tudják? Miből látják? A szemem?
A szemem hogy mondd el ennyi mindent? Hogy tanuljam meg elrejteni,
ami fáj? Azt hiszem, mindenki meglátja rajtam, csak az nem, aki
amúgy sem lát semmit...”

"Az élet nem fáj, egészen addig, míg el nem kezdesz azon agyalni, hogy mennyire megváltoztak a dolgok, hány embert vesztettél el, és hogy mennyi volt ezek közül a te hibád..."

"Manapság ahhoz is optimistának kell lenni, hogy az ember kinyissa a szemét reggel, amikor felébred."

"Furcsa, mennyire fáj, amikor egy barát elköltözik – és amit hátrahagy, csupán a csend."

"Van, amit az ember nem is akar elmondani. Nem azért, mert szégyelli. Csak mert néha jobb - és másokkal szemben is kíméletesebb - megőrizni a látszatot."

"Szereted a vizet?"
"...Igen..."
"Az tök jó... akkor már 72%-omat szereted."

"Van egy kutyám.
Nedves az orra,
este pedig megugatja a Holdat.
Szereti az alvást,
a focizást,
a csokit
meg a csontot.
Tegnap elütötte egy autó.
Nagypapával temettük el.
Azóta nincs kedvem csokit enni
meg focizni,
és mindig szomorú vagyok.
De a nagypapám azt mondta,
akit igazán szeretünk,
az a szívünkben mindig megmarad.
Van egy kutyám."

"Eltűnődtél már azon, hogy vajon melyik a rosszabb: kimondani valamit, majd azután azt kívánni, bárcsak ne tetted volna – vagy nem mondani semmit, és később azt kívánni, bárcsak kimondtad volna."

"Nézd a parton azt a két sziklát, mely hajdanta egy volt, s állta a vihar dühét, látod a két vonal hogy összeillik? Van, amit a természet egynek alkot és a sors kettészakít."

"Egy átlagos barát még sose látott sírni Téged, az igaz barátnak mindig ott a válla, hogy kisírd magad rajta. Egy átlagos barát nem tudja szüleid keresztnevét, az igaz barát még szüleid mobilszámát is tudja. Egy átlagos barát szuper ajándékkal állít be a szülinapi bulidra, az igaz barát segít a buli előkészületeiben és a romeltakarításban. Egy átlagos barát utálja, ha olyankor hívod, mikor már lefeküdt aludni, az igaz barát letol, hogy miért hezitáltál felhívni. Egy átlagos barátnak beszélhetsz a gondjaidról, az igaz barát segít megoldani őket. Egy áltagos barát vendégként viselkedik nálatok, az igaz barát kinyitja a hűtőt és kiszolgálja magát. Egy átlagos baráttal vége a barátságnak egy nagyobb veszekedés után, az igaz barát úgy gondolja, addig nem is igazi a barátságotok, amíg igazán össze nem vesztetek egyszer…"

"- Te hogy gondolod ezt? Én nagyon bonyolult és problémás csaj vagyok... Meg hisztis, féltékeny, és lökött. De nagyon tudok szeretni, és ha valakit szeretek, azt örökké szeretem. Csak van, akinek nem elég, ami én vagyok… de ez van, magamnál nem tudok, és nem is akarok se több, se kevesebb lenni. Én így gondolom, innentől rád van bízva, hogy megéri-e..
- Bonyolult? Megfejtelek. Problémás? Megoldjuk majd együtt. Hisztis? Felvidítalak! Féltékeny? Rám nem kell... Lökött? Sose árt. Tudsz szeretni? Legjobb. És sokáig? Akkor még jobb! Nem vagy elég? Nekem totálisan elég vagy és nem kell több, mert te megadsz mindent! Rám van bízva? Akkor összejövünk előbb utóbb... Megteszi ez egy válasznak?"

"És lám, ez vagyok én: egy lány, aki elhiteti a haldoklóval, hogy van remény, aki megtanít egy felnőttet nevetni, és elhiteti a gyerekkel, hogy léteznek csodák. Aki bármikor odatartja a vállát egy megtört léleknek, aki akkor is mosolyog, ha mások mosolyognak rajta, aki nem hagyja sírni a maga körül lévőket, és aki addig nem hagy el, amíg szükséged van rá. És ez is én vagyok: aki eltűri, hogy minden cselekedete ellenére tőle sose kérdik, jól van-e? Miért olyan nyilvánvaló, hogy velem minden rendben van, hogy nekem nincsenek problémáim? Miért hiszik azt rólam, hogy tökéletes vagyok? Csak egy átlagos, szürke senki akarok lenni. Mert valójában az is vagyok."

"Mond ki, amit érzel, csináld, amit szeretsz, tökéletes nem, de igazi még lehetsz..."

"Néha örülök, hogy nem tudjuk átérezni mások fájdalmát, hogy nem tudjuk pontosan azt érezni, amit a másik. Mert ha most valaki ennyi fájdalmat élne át mint én...ha valaki ennyire meggyötört lenne, azt hiszem nem bírná tovább. Azt mondaná ebből elég! Én nem bírok többet! De én mégis minden nap kiállok az emberek elé. Mosolygok, kedves vagyok velük, meghallgatom őket ha bajban vannak, segítek nekik, reményt öntök beléjük és mosolyt csalok az arcukra. És én mégsem érdemlem meg a boldogságot? Én mért nem kaphatom meg csak egyszer azt amit akarok? Engem mért nem szerethetnek őszintén és feltétlenül? Miért?"

Névsorolvasás:
- Érzelmek?
- Hiányzik.
- Fájdalom?
- Jelen.
- Bánat?
- Most ő a hetes.
- Remény?
- Meghalt.

"Leo Buscagliát a híres írót, egyszer felkérték, hogy legyen zsűrije egy olyan versenynek, amely a leggondoskodóbb gyermeki díj várományosát kereste. A győztes egy négy éves kisfiú volt, akinek a szomszédjában élt egy nemrégiben megözvegyült idős férfi. Egyszer, amint a kisfiú meglátta a síró öregembert, besétált a kertbe, odabújt az idős ember ölébe és csak ücsörgött szótlanul. Később, amikor az anyja megkérdezte a fiút, hogy mit is csinált ott valójában, a gyermek ezt felelte:"Semmit, csak segítettem neki sírni."

"Sokszor úgy veszítesz el valamit, hogy a tied volt, de észre sem vetted."

 

"Emberek milliói döntenek úgy, hogy nem lesznek érzékenyek. Vastag bőrt növesztenek maguk köré, hogy senki ne okozhasson nekik fájdalmat. De ennek nagy ára van. Senki sem okozhat nekik fájdalmat, de boldoggá sem teheti őket senki."

Egy egészséges ember nem kínoz másokat. Általában a megkínzottakból lesznek a kínzók.

Senki sem születik rossznak, mások teszik azzá.

Ez az élet nagy körforgása: az antilop füvet eszik, az oroszlán antilopot, az ember lelövi az oroszlánt, aztán kiteszi a fejét trófeaként a falra, és közben füvet szív.