мץ ๓є๓σяเαℓ ♥

Ami a legjobban fáj, azt sohasem érted. Csak állsz, tehetetlenül a romok fölött, ami megmaradt az álmokból, és nem érted. Nem érted, miért fáj ennyire, nem érted, miért hull a könnyed, nem érted, miért. Most szakadj meg szív, mosd el a fájdalmat! 

"Az embernek eljön az a pont az életében, amikor rájön, mindent, amit addig hitt, csak belenevelték. Ritka az, aki tudja, ki ő valójában."

Először nagyon féltem a haláltól, gyáva voltam, és csak magamra gondoltam. Most látom, milyen önző voltam. A szörnyű abban, hogy így halok meg, nem az, hogy nem leszek, hanem az, hogy nem látom őket többé; nem mondhatom meg, hogy nem tekintettem őket levegőnek; nem mondhatom meg nekik, hogy tudtam az áldozataikról, melyekkel boldogabbá tették az életemet, tudtam mindarról, amit értem tettek, és hogy mennyivel jobban szerettem őket, mint ahogy valaha is mutattam. Ezeket soha nem mondtam el nekik. Nem mondunk ilyeneket, amikor fiatalok vagyunk, és előttünk az élet… attól félünk, hogy szentimentálisan és ostobán hangzik. De annyira más, amikor meg kell halni… Bárcsak amíg lehetett, beszéltem volna, szeretném, ha bocsánatot kérhetnék a kis csúnyaságokért, amiket valaha elkövettem vagy mondtam. Bárcsak el lehetne mondani, hogy sohasem akartam igazán megbántani őket, és csak arra emlékezzenek, hogy sokkal jobban szerettem őket, mint ahogy mutattam.

Meghalni valaki után akit szeretünk az könnyű. Tovább élni érte és tovább örülni helyette is-az nehéz.

Nincs kegyetlenebb sors annál, mint amikor az ember rövid időre elnyeri, amire a leghőbben áhítozik, majd azonnal megfosztják tőle.

Szeretném megköszönni mindenkinek, aki mellettem ült a tóparton, végignézve, ahogy letörik a szárnyam és belehalok…

"Már semmi más nem akarok lenni, mint aki vagyok. De kicsoda-micsoda vagyok hát? A válaszom: végösszege vagyok mindannak, ami előttem történt, mindannak, ami voltam, amit láttam, amit tettem,  és mindannak, amit velem tettek. Mindenki és minden vagyok, akinek és aminek létét a világban befolyásolta az én létem. És mindaz én leszek a halálom után is, ami másként történt volna, ha én nem vagyok."

Emlékek...ennyi ami maradt nekem belőled...de az emlékek nem ölelnek meg ha szomorú vagyok.

Sehol egy kis szín, a nevetés hangját csak messziről hallom. De jobb ez így. Mert ha színeket nem is, de az emberek lelkét már tisztán látom. Nem olyan szép, mint a mesékben.

Néha át kell gázoljak az embereken ahhoz, hogy ne engem tapossanak el.