"Hogy miért nem reagálok a csúfolódásokra? Ez egyszerű. Láttam meghalni a szeretteimet, láttam unottan elfordulni a szerelmemet, láttam kárörvendően nevetni a barátaimat... Ezután akadjak ki azon, hogy valaki szénaboglyának titulálja a hajamat? Fájdalmat kellene okoznia, hogy valakinek nem tetszik a táskám? Ugyan már..."
Senki sem magától lett olyan, ami. Mind ezernyi más emberből vagyunk. Bárki, aki valaha is kedvességet tett nekünk vagy bátorítóan szólt hozzánk része lett a mi karakterünknek, gondolatainknak, és sikereinknek is.
Az a fajta egyéniség volt, aki folyton arról beszél, hogy mit csinált, mit látott vagy mit érzett vagy mit hallott. Arról sose beszélt, hogy bárki más mit mondott, mit tett. Az efféléknek olyan az élet, mint valami egyirányú utca... csak a saját útjukat érzékelik benne. A többi ember számukra csak olyan... mint a tapéta a falon.
Jó néha sötétben a Holdat nézni, hosszan egy távoli csillagot idézni, jó néha fázni, semmin elmélázni, tavaszi esőben olykor bőrig ázni, jó néha magamat csak úgy elnevetni.. sírni ha fáj, remegni ha félek, olyan jó néha érezni hogy élek.
