мץ ๓є๓σяเαℓ ♥

Nem a mezőknek és nem a fáknak, hanem a szívnek kell virágba borulnia, hogy minden jobb legyen

Habár a legtöbb ember úgy hiszi, hogy az agyunk irányítja cselekedeteinket, gyakran megesik, hogy a szívünk veszi át az irányítást. A legőrültebb dolgokra késztethet minket. De arra is rávehet, hogy új dolgokat próbáljunk. Mert ha kitárjuk szívünket, felfedezhetjük a szerelem világát, és kellemesen csalódhatunk azokban, akiket már régóta ismerünk. De sajnos a szívünk nagyon érzékeny, és mikor összetörik, minden összeomlik körülöttünk.

Néha. Mennyi jóság van ebben a kis szóban! Mennyi kegyetlenség!

Nekem a pokol is jobb annál, mint ami itt van a földön.

Igazán csak akkor érezheti az ember, hogy boldog, ha volt már olyan szomorú, hogy el is felejtette, milyen érzés boldognak lenni.

Úgy élni le az életet, hogy az ember nem hisz semmiben, a legsötétebb pokol.

Nincs annál rosszabb, mint ha már semmi más nem szeretnél lenni, csak az, ami voltál!

Ez a világ tele van összetört dolgokkal: összetört szívekkel és kerékbe tört ígéretekkel, megtört emberekkel. És nagyon törékeny az egész szerkezet: egy üreges világ, ahol a múlt átszűrődik a jelenbe, ahol a vérontás miatti bűntudat súlya és a többi régvolt bűn miatt az életek összeroskadnak, és a gyerekek kénytelenek apáik maradványaival együtt heverni a rákövetkező idők összegubancolódott roncsai közt.

Olyan pasi kell nekem, aki robban, ha azt hiszi, hogy elveszíthet

Ha létezett az alkotó, meg vagyok róla győződve, hogy túl naggyá tette a világot. Mert ezek a kis, félénk emberek bajban vannak. Egy ilyen nagy bolygón felmérhetetlen a távolság az emberek között. Még ha hat milliárdan is léteznek rajta, egyesek rendkívül egyedül vannak. Mindenki kétségbeesve keresi azt a személyt, aki nem akar eltávolodni tőle.

Minden nap elmegyünk mellettük, de soha nem nézünk rájuk. Nem akarjuk látni a szomorúságot a tekintetükben. A vágyódást a szívükben. A magányt a szemükben. De néha meg kellene állnunk, hogy ránézzünk ezekre a zárkózott emberekre. Miért? Ha elég jól megnézzük, talán felismerjük őket.

Két dolgot láttunk egy emberben: amit látni akarunk, és amit ő megmutat.

Jajj... de te nem lehetsz máshol, hiszen nélküled egészen elvesznék. Kinek szólnék egy olyan bizonyos holnapon, amikor épp nem vagyok elég erős, vagy elég bátor? És kitől kérnék tanácsot, amikor nem tudnám, hogy merre tovább?

Sokféle módon távozhatunk. Néhány ember kezet ráz, mások integetnek. Néhányan szeretik a nagy öleléseket. Aztán vannak, akik nem akarnak elmenni, amíg valaki nem mondja nekik: kifelé.

Ilyen dolgokon fordul meg egy ember élete. Közbejön egy merőben abszurd, millió az egyhez véletlen, jelentéktelen mellékkörülmény - és megváltoztatja az ember életét. (...) Kétlem, hogy az életben bármi is igazán jelentéktelen volna. Minden, ami az emberrel történik, szervesen azonos azzal, akivel történik.

Vajon a Sorstól azt kapjuk, amit érdemlünk, vagy amit kapunk, arra válunk érdemessé?

Úgy élj a jelenben, hogy megbánás nélkül gondolhass a múltra.

Nem az számít, hogy egy hatalmas óceán partján gyönyörködsz a naplementében, vagy lopott perceidben egy pici tó kacsáit nézed. Csak az számít, ül-e melletted valaki.

Ne menj oda, hol nem hívnak, oda siess, ahol várnak.

A békés tenger nem nevel ügyes hajósokat.

Aki énekelni akar, mindig talál dalt hozzá.

A tettek, vagy azok hiánya hangosabb a szónál.

Aki sokat kap, attól sokat várnak!

Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat.

Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.

Ha nem tudod, hogyan kell hazudni, azt sem tudod, hogy mikor hazudnak neked.

Azt beszélik, könnyű megfeledkezni a gondokról, ha jó idő van. De elég egy hűvös fuvallat, hogy visszafújja az arcunkba a valóságot.

A panaszkodás egy belső féreg, ami fel fog falni lassan, és megeszi benned a boldogságot.

Ha a madarak énekelnek a vihar után, az emberek miért nem tudnak örülni annak a napsütésnek, ami nekik jut?

Különös, neked még nem tűnt fel, hogy mennyire nem foglalkozunk az érzelmeinkkel a közönséges napokon? Mintha nem is volnának.

Kihúzott minden eltelt napot vastag, fekete filctollával, és érezte, ennél rosszabbul nem is igen viszonyulhatna az élethez.

Vonzalom nem vész el, az alkoholista akkor is alkoholista, amikor épp nem iszik.

A fák levelei tavasszal újra kihajtanak és ősszel újra lehullanak. A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak. Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél. És Te természetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne másként, mert így van ez jól. Miért vagy úgy kétségbeesve tehát, hogy újra elölről kell elkezdd az életedet?

A gondokat nem oldja meg, ha másokra vetítjük azokat, ha saját bajunkért másvalakit jelölünk ki bűnbaknak.

A játék akkor felhőtlen, akkor lesz a képzelet paradicsoma, ha szabályait mindenben betartják.

Semmi sem történik ok nélkül, még ha ezt nem is lehet azonnal felismerni.

Ha boldog akarsz lenni, ne gondolkozz azon, ami jönni fog, vagy ami fölött nincs hatalmad; a jelennel foglalkozz, és azokkal a dolgokkal, amelyeken változtathatsz.

Áttetsző arany ingében ragyogva
jött a nyári hajnal a réten át;
azt hitte, hogy még alszom, mert mikor
házam elé ért, elmosolyodott,
körülnézett s a nyitott ablakon
nesztelenül beugrott a szobámba,
aztán könnyű ingét ágyamra dobva
bebújt hozzám a takaró alá.

Fogj gyanút, ha tömérdek és mindegyre több dolog bosszant, zavar, fájdít. Nem elképzelhető, hogy veled, a te hozzáállásoddal van a baj? Ez a mi kis ultraintelligensnek tartott civilizációnk valóságos neurózis-nagyüzem! Futószalagon ömlenek ránk a sérelmek, kínok, félszek, őrületek. Bevisznek az erdőbe, megtébolyítanak, becsavarintanak. Ha hagyod.

A külső tények ott vannak, azokat nem változtathatod meg... De ahogy te viszonyulsz az életedhez, a mindennapokhoz, az már rajtad múlik.

Kedves Naplóm! Túléltem az első napot. Legalább 37-szer mondtam, hogy "jól vagyok, köszönöm", de egyszer sem gondoltam komolyan. De senkinek sem tűnt fel. Ha valaki megkérdezi, "hogy vagy?", igazából nem is kíváncsi a válaszra.

Nincsenek átmeneti korszakok, minden napunk az életünk legvalódibb része: ez az életünk.

Minden, ami megvalósul, vagy ahogy mondjuk: "létrejön", magán viseli a mulandóság savanyú izzadtságszagát.

A rossz hír gyorsan terjed és amikor megérkezik, valahogyan meg kell birkóznunk vele. Ha a férj azt mondja, ő továbblépett, mi elfoglaltságot keresünk, hogy elterelje figyelmünket. Ha a számlák felhalmozódnak, megtaláljuk a módját, hogy plusz pénzhez jussunk. Ha van egy titkunk, ami túl szörnyű ahhoz, hogy elmondjuk, megtanuljuk magunkban tartani. De emlékeznünk kell rá, hogy a kapott rossz hír néha jó hír is lehet álruhában.

Azért van, ami soha nem változik.

Az elegancia nem valami felszínes dolog, hanem egy módja annak, hogy az ember kifejezhesse tiszteletét az élet és a munkája iránt.

Hja, a világ naponként változik. (…) Mindennap bizonyos időben leszáll az este, de mire felvirrad, a világ már nem ugyanaz, mint előző nap volt.

Az ember meg tudja csinálni, hogy egy ideig néz, de nem lát.

Mindennap rám szakad valami szerencsétlenség. Én már nem is zúgolódom, hozzászoktam, egyenesen jó képet vágok hozzá.