мץ ๓є๓σяเαℓ ♥

Megszakadhat-e a szív, ami már nem dobog?

Az apám sokszor figyelmeztetett, ne vacakoljak álnevekkel, ne nevezzem életnek azt, ami valójában fájdalom.

Születésünk első pillanatától kezdve érzünk. Fájdalmat és örömöt, félelmet és dühöt. Megtanuljuk elrejteni az ijesztő érzéseinket. Eleinte csak mások, később magunk elől is. Sokan úgy éljük le életünket, hogy eltartjuk magunktól legmélyebb érzéseinket, és mindig ott a kétség, mi lenne, ha átengednénk magunkat nekik, kifejeznénk azokat, és megosztanánk a világgal.

Az emberek nem mindig azért sírnak mert gyengék, hanem azért, mert túl sokáig maradtak erősek..

Eljön az idő, amikor mindannyiunknak rá kell jönnünk, hogy mitől félünk. Néhányan attól, hogy "talán sose bocsát meg nekem". Mások attól, "talán megtudja az igazat". Néhányan attól, "el tudna küldeni?". Igen, a világ egy félelmetes hely, és még rettenetesebb, ha egyedül kell szembe néznünk vele.

Nem számít mikor jött, nem fontos, hogy nem volt mellettem a kezdetek kezdetétől. A lényeg, hogy megjelent és azóta nem hagy el. Soha nem hagyott még cserben. Én sem hagyom őt. Nagyon vigyázok rá. Hatalmas kincs az életemben. Meglehet az egész életem..

csak az sebezhető, akinek van szíve